Szeptember óta nem futballozott, holott a Híd-Unió elleni 11–0-s siker alkalmával még duplázott. Burján Nóra, a BLSZ által kiírt női bajnokságban aranyérmet szerző Monor labdarúgója mindössze három bajnokin léphetett pályára folyamatos térdproblémái miatt.

A beavatkozásra az elmúlt héten került volna sor, ám mindez tolódott. Nyúlik, mint a rétestészta, holott Burján Nóra legszívesebben már ismét a pályán lenne.
– Képzelem, Torok Gyuszit, mint valami rosszarcú ifjút, úgy elfelejtené, mint a huzat… Mikor derült ki, hogy az operáció elmarad?
– Igen, „torok gyuszi” nem a barátom – felelte egy mosoly kíséretében Burján Nóra. – Már alapból el lett tolva a műtét időpontja, ezért vártam a múlt hét keddi napot, hogy végre túl legyek rajta, majd négy-öt óra várakozás után jött az orvos, aki megállapította, hogy torokgyulladásom van és így kockázatos lenne több szempontból is az operáció, úgyhogy menjek szépen haza… Nem voltam boldog, sőt!
– Hogy élte meg a bajnoki címet úgy, hogy legfőképp a hangjával segíthette a csapattársait?
– Nyilván volt bennem negatív érzés, hiszen nem tehettem hozzá gyakorlatilag semmit a siker eléréséhez, és fájt, hogy pályán kívülről kellett végignéznem az utat, ami a célhoz vezetett, de azokban a percekben, amikor világossá vált, hogy itt már nincs mese, bajnokok vagyunk, mégsem ez jutott eszembe. Tiszta szívből örültem a bajnoki címnek és a lányok sikerének, mert kőkeményen megdolgoztak érte és teljes mértékben megérdemelték.
– Mikor hitte el, hogy meglesz az arany és már nem bukhatják el?
– Mindvégig bíztam benne, hogy sikerül a dobogó legfelső fokára állnunk. Az Astra elleni legutóbbi meccsünkön kicsit elbizonytalanodtam, illetve bennem volt a félsz, hogy mi lesz, ha az utolsó métereken bukunk el, de végül ez nem következett be, mert a vereség után sikerült talpra állnia a csapatnak, és közös erővel felülkerekedni további ellenfeleinken. Persze ehhez szükség volt edzői bíztatásra, lelkesítésre és a negatív kritikák kiosztására is, amelyeket a lányok abszolút helyén tudtak kezelni és igyekeztek tanulni a hibákból, kijavítani azokat.
– Volt olyan találkozó, amelyen nem tudott ott lenni?
– Mint néző, minden találkozón igyekeztem ott lenni, azt hiszem két olyan mérkőzés volt még ősszel, amelyekről sajnos le kellett maradnom.
– Kívülről más megélni egy-egy meccset, mint belülről. Mivel nőtt a mezőny fölé a Monor?
– Más... Kívülről sokkal jobban átlátni, hogy kinek, mikor, mi lenne a feladata, hogy bizonyos szituációkat miként kellene megoldani. Ezt a pályán ilyen szinten nehezebb észrevenni, illetve nem mindig sikerül. Egyébként a padon ülve mindig benne van az emberben, hogy szívesen beállna, és próbálná segíteni a csapatát, de ugyanakkor ugyanúgy lehet örülni az elért eredménynek, góloknak, szép akcióknak, hiszen attól, hogy nem aktív tagja vagyok jelenleg a csapatnak, még közéjük tartozónak érzem magam, és boldogsággal tölt el, ha jól szerepelnek. Hogy mivel nőtt a mezőny fölé a Monor? Ez egy hosszú folyamat eredménye, de még mindig nem a vége. Kellett hozzá fegyelem és csapatösszetartás. Amikor egy-egy játékosnak alábbhagyott az önbizalma, ott voltak a társak, és bíztatták egymást. Kellett az, hogy iszonyat nagy fegyelemmel mindenki igyekezett betartani az edzői utasításokat, és legfőképpen el kellett hinni, hogy képesek vagyunk rá, és küzdeni azért, hogy sikerüljön. Természetesen nem sikerülhetett volna a bajnoki cím elnyerése, ha nincs a csapat mögött megfelelő szakmai háttér, és annyi alázatosság és elszántság, amelyet az edzőnk tanúsított. Rengeteget köszönhet neki a csapat. Úgy gondolom, ez a munka, ami nálunk folyik, és ez a hozzáállás példaértékű, és ha ezt így tudjuk folytatni, akkor remélhetőleg még nagyobb sikerekben lesz részünk a későbbiekben.
– A három évvel ezelőtti együtteshez képest miben változott a csapat, a személycseréken túl?
– A személycseréket meg kell említeni azért, mert érkeztek hozzánk új játékosok, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy elérjük az idei évre kitűzött célt. Nem utolsó sorban, létszám szempontjából is szükség volt új labdarúgókra, mert idén sajnos több sérült játékosunk volt, és általában egy-két cserével tudtunk kiállni mérkőzésről mérkőzésre. A játékoskeret frissülését edzőnknek, Fehér Tamásnak köszönhetjük, aki nem csak nagyszerű focistákat, de új színt is hozott a csapatba azzal, hogy volt konkrét elképzelése arról, hogy hogyan is kellene játszani ezt a játékot, kinek mi lenne a feladata a saját posztján, és emellett kellőképpen motiválta a lányokat, és össze tudta tartani az együttest.
– Mire számít az elkövetkező hónapokban? A Monor az NB II-ben is a csúcsra tör?
– Bízom benne, persze. (mosolyog) Reálisan nézve a jelenlegi NB II-es mezőnyben elképzelhető, hogy sikerülne az élen végezni, de ehhez nem szabad elkövetni olyan apró hibákat, amelyek most, ebben a bajnokságban még csak-csak belefértek, de ha feljebb lépünk, már nem engedhetjük meg magunknak ezeket a figyelmetlenségeket, dekoncentráltságot. Viszont, ha jól tudom, teljesen megújul a csapatok listája a következő szezonra a második vonalban, így nem tudhatjuk teljes mértékben, hogy milyen csapatok ellen kell majd pályára lépnünk, de a nyáron, a felkészülési időszakban mindent meg fog tenni a csapat annak érdekében, hogy magasabb szinten is megálljuk a helyünket, és sokak számára tudjunk meglepetéseket okozni.
– Azt tudja már, mikor térhet vissza a pályára?
– Ha minden jól megy, a héten túl esek a műtéten, és remélhetőleg nem lesz akadálya annak, hogy folytathassam a labdarúgást. Úgy tervezem, hogy az NB II-ben már a pályáról követem az eseményeket és aktív tagja leszek a csapatnak, de ezt még nem tudhatom, csak bízni tudok benne, hogy megvalósul.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.