Túlszárnyalta az eddigi legjobbját, mégsem elégedett igazán. Burján Nóra a 2009/2010-es szezonban 24 gólig jutott, míg az előző évadban 25 találatot szerzett. Csakhogy a Monor üdvöskéje mindig jobbat vár magától és ez így is van jól.

Két éve szintén harmadikként zárt a Monor, akárcsak 2012-ben. Ami ellenben nagy különbség: 2010-ben az MSE megnyerte a Női Pest Megyei Kupát a Kerepes ellen, méghozzá Rákosfalvi Kitti mesterhármasának, no meg a 21 éves futballista jó játékának is köszönhetően. Annak idején Burján Nóra többek között a lenti cikkben is lenyilatkozta, hogy visszavonul a futballtól, ám szerencsére nem így történt.

– Ha valaki azt mondja önnek a szezon előtt, hogy harmadikként zár a Monor a bajnokságban, szó nélkül elfogadja?
– Azt hiszem elfogadtam volna szó nélkül, hiszen egy igen erős bajnokságban szerepeltünk, ahol nem egy, nem kettő csapattól lehetett tartani és keményen meg kellett küzdeni a dobogóra kerülésért, de természetesen nem ez a cél – felelte Burján Nóra. – Ez a harmadik hely szép eredmény, de ha picit összeszedettebb a csapat, és minden mérkőzésen száz százalékosan odafigyeltünk volna, akkor úgy gondolom, akár fényesebb érmet is akaszthattak volna a nyakunkba, de minden erőnkkel azon leszünk, és azért dolgozunk, hogy ez a jövőben sikerüljön.
– Bánja, hogy nem sikerült megszerezni a századik gólt a bajnokságban, vagy nem foglalkozott sem ön, sem a csapat ilyesmivel?
– Megmondom őszintén, fogalmam sem volt arról, hogy hány gólt szereztünk, figyelemmel követtem a statisztikát, de erre mégsem lettem figyelmes, hogy „100. gól”… A csapat nevében nem tudok nyilatkozni, de azt gondolom, hogy nem az számít, hogy hány góllal nyerünk, ha nyerünk, hanem hogy hogyan. De természetesen a gólkülönbség is nagyon fontos lehet adott esetben, és ha megnézzük a tavalyi, illetve az idei arányt, akkor azt mondhatom, hogy sokat fejlődtünk, és a jó csapatmunkának, jó védekezésnek köszönhetően kevés labda ért el a kapunkig.
– Amennyiben visszagondol a szezonra, melyik volt a legfájóbb vereség vagy pontvesztés?
– Többet is említhetnék, de talán mégis az Astra elleni, 1–0-s vereséget emelném ki. Tisztában voltunk azzal, hogy az Astra jól képzett, magas szintű játékosokból áll, és nagyon nehéz ellenük nyerni, de azon dolgoztunk, hogy az őszi 3–1-es vereség után – ami egyébként szintén alakulhatott volna máshogy, ha nem követünk el óriási hibákat – egy sokkal szebb eredményt érjünk el. Ez akár meg is valósulhatott volna, hiszen viszonylag kiegyenlített volt a küzdelem, azonban kaptunk egy szerencsétlen gólt, fegyelmezetlenségből adódóan, ami miatt már nem hozhattuk el az egy pontot...
– Megérdemelten nyerte meg az Astra a bajnokságot? Miben múlták felül a többi riválist, természetesen az eredményességen túl?
– Azt gondolom, hogy az Astra csapata nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik, technikás, rutinos labdarúgókból áll, a játékerőt tekintve abszolút megérdemelték az aranyat, de véleményem szerint egy Monor – amelyet azért nem annyira ismernek és nem NB I-es játékosokból áll, hanem többnyire kezdő, amatőr futballisták alkották a megalakuláskor, és rengeteg munka kellett ahhoz, hogy ilyen szintre fel tudjunk fejlődni, mint ahol most tartunk – is képes lehet arra, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára, és bízom benne, hogy a sok munka, majd meghozza gyümölcsét.
– A harminckét gólos Fekete Alexandra mögött Burján Nóra lett a Monor második legeredményesebb játékosa, köszönhetően a huszonöt találatának. Az egyénre fókuszálva: elégedett önmagával?
– Na, ezt a kérdést legszívesebben átugranám... Nem szívesen nyilatkozom magamról, én maximalista vagyok magammal szemben, nem vagyok elégedett, azt gondolom, hogy ennél több van bennem, és bízom benne, hogy ezt a következő szezonban meg tudom mutatni.
– A Hidegkút ellen mesterötösig jutott. Ez volt önnek a legjobb, vagy „csak” a szezon legeredményesebb meccse?
– Fogalmam sincs. Ez megint egy olyan kérdés, ami rólam szól, beszéljünk a csapatról inkább… Egyébként tényleg nem tudom. Nem emlékszem, hogy melyik meccs volt a legjobb, talán az Újpest elleni idegenbeli találkozó volt az, ami elfogadható a teljesítményemet tekintve, de erről a nézők vagy esetleg az edzőm tudna nyilatkozni, hiszen ők látják a játékot kívülről.
– Azért nem ússza meg ennyivel: van, amiben úgy gondolja, fejlődnie, javulnia kell?
– Természetesen van. Sokat kell edzenem, mert nem elég jó a kondícióm, sajnos sérülések miatt ki kellett hagynom pár edzést és fel kell, hogy zárkózzak, mert úgy éreztem, van lemaradásom bőven. Mivel már nagypályán fog zajlani a bajnokság, így hozzá kell szoknunk, hogy milyen 10+1-ben játszani, megtanulni a támadásvariációkat, a védekezést, a felállást, a helyezkedést, és a többi. Ezen kívül vannak rossz szokásaim, amiket el kellene hagynom, de ezek edzés által megoldhatók, ezeken dolgozom.
– A húgával, Adriennel együtt tagja az MSE-nek. Mit jelent önnek, hogy a testvérével szerepelhet egy csapatban?
– Sok veszekedést! (mosolyog) Sajnos vele szemben engedem meg a pályán azt a hangnemet, ami nem elfogadható, ha feszült vagyok, általában rajta csattan... És ezt szégyellem is, ezen igyekszem változtatni. Egyébként jó érzés, amikor ketten együtt léphetünk pályára, még ha néha vitába is torkollik a dolog, de bízom benne, hogy ezeket idővel ki lehet küszöbölni.
– Mit vár a következő évadtól? Egyáltalán, együtt marad a társaság?
– Már említettem, hogy a cél az aranyérem megszerzése ebben a szezonban, de természetesen ez sem a végállomás... Minél feljebb jutni, de a legfontosabb, hogy így, ilyen összetartással, elszántsággal, és kitartással tudjon együtt dolgozni még sokáig ez a csapat, mint ahogyan most. Úgy gondolom, hogy nagyon jó képzés folyik nálunk, magas szinten tanuljuk, amit tanulunk, és mentálisan is nevelve vagyunk, ettől lett olyan a csapatszellem, amilyen. Voltak változások nálunk, edzőváltás, új játékosok, és a többi, ami nagyon is előnyére vált az együttesnek, és köszönettel tartozunk azért, hogy itt tartunk. Úgy gondolom, jó úton vagyunk, csak ugyanígy kell küzdenünk vagy még sokkal jobban, és elhinni, hogy csapatként sikerülhet az, amit elterveztünk.