Hírek : 2011-2012 Bajnokság 18. forduló |
2011-2012 Bajnokság 18. forduló
Vasárnap a Kormányőr SE csapatát fogadjuk...
A cél természetesen ismét a győzelem. Ellenfelünk a tabella jelenlegi 13. helyezettje, 17 mérkőzésen 2 -szer tudott győzedelmeskedni, és 1 döntetlenje mellett 14 -szer hagyta el vesztesen a pályát. Mondhatjuk azt, hogy jól ismerjük őket, hiszen a téli felkészülési időszakban két mérkőzést játszottunk ellenük, mindkét mérkőzésen 14 - 0 -ás sikert arattunk, az első mérkőzésen Fekete Alexandra 6, Burján Nóra 3, Pirót Terézia és Falus Anita 2 - 2 találata mellett Rákosfalvi Kitti is betalált, majd egy héttel később a második összecsapáson Burján Nóra 6 találata mellett, Fekete Alexandra 4 -szer, míg Füri Mónika és Falus Anita 2 -szer - 2 -szer volt eredményes. A bajnoki mérkőzés persze más, mint egy felkészülési meccs, de ennek ellenére a győzelem kötelező! Az őszi összecsapásunkat Fekete Alexandra 3, valamint Burján Nóra és Rákosfalvi Kitti góljaival 5 - 0 -ra nyertük meg Budapesten. A mérkőzés sajátos pikantériája az is, hogy Falus Anita épp a Kormányőrtől igazolt hozzánk a télen, így most volt csapata ellen mutathatja meg, hogy jó helyre tette át a székhelyét, remekül sikerült a beilleszkedése, és igazi értéke a Monor SE Női csapatának!
Női Bajnokság 18. forduló
2012. március 25. vasárnap 11:00 monori sporttelep
Monor SE - Kormányőr SE
Minden kedves szurkolót szeretettel várunk!!!
|