Monor SE Női Labdarúgás hivatalos weboldala
Monor SE Női Labdarúgás hivatalos weboldala
Tartalom
Következő mérkőzés

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2011-05-24
 
Hírek
Hírek : Copa America

Copa America

Peru hosszabbításban nyert, és elődöntős, Kolumbia búcsúzott


Peru labdarúgó-válogatottja jutott be elsőként a Copa América elődöntőjébe, miután a torna negyeddöntőjében hosszabbításos mérkőzésen két góllal nyert Kolumbia ellen. Peru majd Uruguayjal játszik a döntőbe jutásért, miután utóbbiak tizenegyes párbajban bizonyultak jobbnak a házigazda argentinoknál.

 

Peru kiejtette az esélyesebbnek vélt Kolumbiát (Fotó: Reuters)

Az első percben Luis Advíncula kapott rögtön sárga lapos figyelmeztetést, akkor azt gondolhattuk, hogy parázs csatát vív majd egymással a két együttes. Annál is inkább, mert az elmúlt évtizedekben mindkét válogatottnak voltak fellángolásai, ám az utóbbi években ritkán kerültek reflektorfénybe. Most pedig egyikük biztos bejut a négy közé.

A mérkőzés hőfokának azonban nem tett jót a korai játékvezetői – amúgy teljesen jogos – szigor, amellyel kifogta a szelet a vitorlából. A kezdés után közvetlenül Kolumbia lépett fel határozottabban, és miután ráerőltette akaratát ellenfelére, mezőnyfölényre tett szert, amely szórványos helyzetekben is megmutatkozott.

Peru fertályóra elteltével éledt, majd miután felvette a mérkőzés – viszonylag nagy – tempóját, mezőnyben egyenrangú félként futballozott. Sőt, a félidő hajrája már inkább a peruiaké volt, de mit értek vele, ha csak helyzetekig jutottak, gólig nem.

A játék képe döntően a fordulást követően sem változott: a csapatok elsősorban a biztonságra törekedtek. Kevés játékos kapcsolódott be aktívan a támadásokba, így létszámban a védők mindkét térfélen többségben voltak. A középpályások is inkább visszazártak, így segítve a védőket, akik mindkét oldalon gyakran foglalkoztatták hazaadással a kapusokat – a félpályáról is –, ha a szükség úgy hozta.

A kapuhoz közelebb kicsivel a peruiak jártak, de túl sok gondot így sem okoztak Luis Enrique Martíneznek, a kolumbiai kapusnak. A második félidő közepén Dayro Moreno jutott főszerephez. Előbb ígéretes indítást zárt le lövéssel – éles szögből, 14 méterről kapura küldött labdája kevéssel kerülte el a jobb alsó sarkot –, majd büntetőt harcolt ki Alberto Rodríguez szorításában. A labdát Radamel Falcao helyezte a mészpontra, de csúnyán a jobb alsó mellé bikázott.

 
 

Támadásban maradt Kolumbia, Moreno egyéni megmozdulás végén bődületes kapufát lőtt – a rövid felsőt vette célba –, szinte onnan, ahonnan percekkel korábban a hosszú alsóra tüzelt.

Kimondottan jót tett a kicsit slampossá váló ütközetnek Moreno one man show-ja, az utolsó húsz percben így azt a jó iramú, változatos játékot láthattuk, mint az első felvonás nagyobb részében, s nem kellett azt éreznünk, hogy már most a tizenegyespárbajra várnak a pályán lévők.

A 92. percben Freddy Guarín lábában volt és maradt is a továbbjutást érő találat, miután a bal oldalról két perui mellett becselezte magát veszélyes területre, éles szögből jobb lábbal hatalmas lövést eresztett meg, a labda Raúl Fernández kapus és a léc közreműködésével hagyta el a játékteret, a rendes játékidő utolsó említésre méltó mozzanataként.

A hosszabbítás nem túl eseménydús első periódusának a végéhez közeledtünk, amikor a 101. percben egy távoli szabadrúgásnál Martínez kapuját bátran elhagyva a mezőnybe öklözte a labdát. Visszalépni azonban már nem volt ideje – ütközött egy védőtársával –, társai sem segítettek, így a lecsorgóra nagy elánnal érkező Carlos Lobatón 17 méterről, a jobbösszekötő helyéről bombagólt lőtt. (0–1)

Peru a 2011-es Copa América első elődöntőse

A hátrányba kerülő Kolumbia kitámadt, de miután a már láthatóan elfáradt játékosok nagyobb sebességi fokozta kapcsolhattak volna, sorsuk a 106. percben megpecsételődött. Martínez okosan, de röviden passzolta ki védőjének a labdát a kapuból, Guerrero elcsente azt, majd a tizenhatoson belülre érve egy csel után önzetlenül kiszolgálta a mellette érkező Vargast, aki egy jobb felsős bombával megadta a kegyelemdöfést. (0–2)

 

COPA AMÉRICA 

 
NEGYEDDÖNTŐ
KOLUMBIA–PERU 0–2 – h.u. (0–0, 0–0, 0–1)
Córdoba, Mario Alberto Kempes Stadion
Kolumbia: Martínez – Zúniga, Perea, Yepes, Armero – Sánchez, Aguilar (Gutiérrez, 104.), Guarín, Dayro Moreno – Ramos (Rodallega, 72.), Falcao. Szövetségi kapitány: Hernán Darío Gómez
Peru: Fernández – Revoredo, Ramos, Rodríguez, Vílchez – Advíncula (Lobatón, a szünetben), Balbín, Cruzado, Vargas – Chiroque (Yotún, 95.), Guerrero. Szövetségi kapitány: Sergio Markarián
G: Lobatón 101., Vargas 106.

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Következő Utánpótlás mérkőzés

 

 
Óra
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Linkek
 
Tartalom

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.