BL Döntő
Idén már hagyomány, hogy 48 órával az urak Bajnokok Ligája-döntője előtt, ugyanabban a városban kerül sor a női fináléra. Az is "hagyomány", hogy a döntőt a francia Olympique Lyon és a német 1. FC Turbine Potsdam játssza - tavaly, Madridban is így volt.
2010-es finálé izgalmas meccset hozott, amelyen a gólnélküli rendes játékidő és hosszabbítás után végül büntetőkkel (7-6) a németek szerezték meg a serleget. Akkor a lyoni Élodie Thomis lövése volt a döntő, amely a kapufáról jött vissza. A franciák a 2010-es büntetőpárbajban kétgólos előnyben (!) is voltak, de az első öt ember között utolsó két rúgójuk egyaránt hibázott, így végül mégsem tudtak nyerni, ami azóta is nagy csalódás számukra.
A most negyedik döntőjére készülő 1. FC Turbine Potsdam tavaly 2005 után másodszor hódította el a legrangosabb női labdarúgó sorozat fődíját. A csapat az idei kiírásban a legjobb 32 között csatlakozott be a küzdelmekbe, ahol előbb a finn Aland United (15-0), majd az osztrák Neuleungbach (16-0) ellen gálázott. A negyeddöntőben a francia Juvisy (9-2) sem jelentett kihívást, így az elődöntőben az FFC Duisburg elleni párharc jelentette az első komolyabb akadályt. Itt az idegenbeli 2-2 után hazai pályán a sorozaton belül ekkor már a kilencedik gólját szerző Nagaszato találatával győztek, és jutottak tovább. A japán Nagaszato Jukira a döntőben is érdemes lesz figyelni (bár térdsérülése miatt sokáig kérdéses volt játéka), aki a duisburgi Inka Grings (11 gól) mögött egyelőre a góllövőlista második helyén áll, de megígérte, hogy a fináléban is legalább egy gólt szerez. „Tavaly óta erősödtünk, de sajnos ugyanez igaz a Lyonra is” - nyilatkozta a Potsdam edzője, Bernd Schröder a döntő előtt.
Az Olymoique Lyon útja sem volt túlságosan nehéz a döntőig, amely a legjobb 32 között a holland AZ elleni 10-1-es sikerrel indult, majd az orosz Rosszijanka (11-1) sem jelentett akadályt. A negyeddöntőben egy másik orosz együttes, a 2009-es döntős Zvezda 2005 Perm már komolyabb falat volt, itt csak a hazai visszavágón szerzett egyetlen Dickenmann-gól biztosította a továbbjutást a franciáknak. Az elődöntőben a Lyon az Arsenal Ladies ellen oda-vissza győzött, így 5-2-es összesítéssel jutott el a csapat történetének második BL-fináléjába. A franciáknál a svéd légiós Lotta Schelinre lesz érdemes figyelni, aki tavaly sérülés miatt nem játszhatott a döntőn, azóta viszont felépült, és Nagaszatóhoz hasonlóan szintén kilenc gólnál jár az idei Bajnokok Ligájában. A Lyon az idei francia bajnokságban ellenállhatatlan volt (mind a 21 mérkőzését megnyerte), a csapat szurkolói pedig úgy érzik, hogy éppen itt az idő arra, hogy végre francia csapat is nyerjen a női kupasorozatban.
Forrás: noifoci.com
|