Nyári átigazolás
Akaratos, csupa szív lány...
Technikailag remek játékos, de mégsem ez ami a legjobban szerethető benne. Nagy küzdő. Szenved azért, hogy elérje a célját. A szemében ott van az a tűz, ami elengedhetetlen a győzelemhez. Bemutatkozik Teleki Borbála!

Mikor kezdted a focit, hol játszottál eddig, és miért választottad a Monor csapatát?
Teleki Borbála: 2004-ben a László Kórház ifiben kezdtem. A következő két szezon a Ferencvárosban töltöttem NBII-, majd NB I-ben. Majd jött Csepel szintén- NB II. A csapat megszünése után kerültem a Metis-hez, ahol az eltöltött három év után, a mostani szezon végeztével úgy éreztem, hogy váltani szeretnék. Azt gondolom, hogy többet is ki tudnék hozni magamból (minden szempontból) , és erre a lehető legjobb választás a Monor együttese volt.
Milyen terveid vannak a következő szezonra, milyen eredménnyel lennél elégedett?
T.B.: Egyénileg elsősorban szeretnék felzárkózni a többiekhez, felvennni az edzések, meccsek ritmusát; a csapat játékába beilleszkedni. Ezek után természetesen az a célom, hogy legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot, annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjünk el.
Milyen posztokon játszottál eddig, és melyik ezek közül a kedvenc posztod?
T.B.: Csatár voltam világ életemben, de vészmegoldásként játszottam már szinte az összes poszton, több-kevesebb sikerrel .
Hogyan sikerült a beilleszkedésed?
T.B.: Szerintem jól . Persze még folyamatban van, de úgy érzem a csapat befogadott. Igaz nem volt nehéz dolgom, mindenki nagyon nyitott és segítőkész volt, ami megkönnyítette nem csak az én, de a többi újonc beilleszkedését is!
Becenevem: Bori
Kedvenc magyar csapatom: FERENCVÁROS
Kedvenc külföldi csapatom: Manchester United, Real Madrid
Kedvenc magyar labdarúgom: Gera Zoltán
Kedvenc külföldi labdarúgom: Paul Scholes
Hobbim a futbalon kívűl: zene, biliárd, sör, „Szurkolunk a Fradiért…”
Öt rám jellemző tulajdonság: állhatatos, lobbanékony, makacs, mély érzésű, kritikát nehezen viselő…
Ebben vagyok leginkább erős: passzjáték
Ebben kellene még fejlődnöm: az említetten kívül, minden más
Legnagyobb élményem, ami a futballhoz köt: a labda 
A legszebb gól, amit valaha láttam: Zidane 2002-es BL döntős gólja: ballal, kapásból félfordulattal a filóba!
Azért akarok/akartam futballista lenni, mert...: a játék szeretete miatt
|