Úgy érezte, szezon közben nem illik váltani. A nyár azonban átigazolást hozott a 21 esztendős Garamvölgyi Kitti számára, aki a Rákoscsabai KSK mezét a Monoréra cserélte. A váltás nem csak csapatot, hanem osztályt is jelent, hiszen a megyei szintű ¾ pályás csatározás helyett augusztustól már a nagypályás NB II-ben szerepelhet. Az alábbiakban bemutatjuk az ifjú futballistát olvasóinknak.

– Mióta rendszeres látogatója játékosként a labdarúgópályáknak? – kérdeztük Garamvölgyi Kittit.

– Lényegében hat éve futballozom. 2007-ben még a Rákosmenti TK-ban kezdtem, a csapat a Zrínyi utcában lévő általános iskola pályáján gyakorolt, s bár bajnokságban nem indultunk, különböző tornákra azért el-eljártunk. 2008-ban közösen megkerestük a Rákoscsabai KSK-ban a férficsapat akkori edzőjét, az időközben eltűnt Katzenbach Imrét, aki örült, hogy az RKSK-nak női együttese lesz, s a társaimmal egységesen a Sport utcai klubhoz kerültünk. Egy évig Orbán Ferencvolt az edzőnk, majd őt Gumolka Norbert követte, aki a mai napig is tréningezi a társulatot.

– Milyen eredményeket értek el a Rákoscsabai KSK-val?

– 2010-ben a 9., utána a 11., illetve 6. hely a ¾ pályás bajnokságban, míg a legutóbbi szezon alapszakaszában a 4. helyen zártunk, majd a felsőházi rájátszás után végül a 6. pozíciót szereztük meg a budapesti nagypályás bajnokságban. Örömmel töltött el, hogy a jó hozzáállásom révén én lehettem a csapatkapitány.

– Melyik poszton érzi magát a legotthonosabban a pályán?

– Szélső középpályásként, legyen az a jobb- vagy a baloldal, de inkább az utóbbit szerettem jobban.

– Mire a legbüszkébb eddigi pályafutása során?

– Három éve egy fővárosi kispályás tornán aranyérmet szereztünk és én lettem a gólkirálynő. Amúgy az RKSK-ban minden évben én voltam a házi gólkirálynő, kivéve a legutóbbi szezont, amikor ugyan 20 találatig jutottam, ám ezzel csak a 2. voltam csapattársam, Nagy Viktória mögött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár csapatot váltott Garamvölgyi Kitti /jobbra/, barátsága megmaradt az RKSK házi gólkirálynői címét éppen előle elcsípő Nagy Viktóriával /balra/.

 

– Mennyit edzettek Rákoscsabán?

– Heti három tréning volt, de én a munkahelyi elfoglaltságom miatt csupán a meccsekre tudtam eljárni.

– Hogyan került képbe Monoron?

– A Pest megyeiek edzője, Fehér Tamás megkeresett a télen, hogy igazoljak hozzájuk, mert augusztustól az NB II-ben szeretnének indulni, és alapember lehetnék náluk. Akkor nemet mondtam, mert szezon közben nem igazolok el onnan, ahol már öt éve játszom. De hozzátettem, az átigazolásra térjünk vissza a nyáron. Így is lett. A Monor trénere elmondta, milyen poszton szeretne játszani, valamint azt, hogy milyen „áldozatokkal” jár, ha hozzájuk igazolok.

– Mik voltak ezek az úgynevezett „áldozatok”?

– Például az alapozás alatt heti öt edzésünk lesz, amely a monori lányok elmondása alapján igen kemény, míg hétvégente felkészülési meccsek gazdagítják a programot. Július 8-án kezdődik a közös munka, s ez a bajnoki rajtig fog tartani.

– Korábban említette, Rákoscsabán nem tudott az edzésekre járni, miképp lesz ez Monoron?

– Időközben munkahelyet váltottam, így a tréningek beleférnek majd az időmbe. Amúgy készen állok a feladatra, bizonyítási vágyat érzek, pláne, hogy mindig is magasabb szinten szerettem volna játszani, s ez most a Monor NB II-es indulásával meg is valósul.

– Hogyan fogadták rákoscsabai futballisták, hogy távozik?

– Nem örültek neki, de én elhatároztam, hogy váltok. A rákoscsabai edzőm próbálkozott a fővárosiaknál tartani, hogy maradjak még fél évet, de nem vállaltam.

– Mennyire ismeri újdonsült csapattársait?

– A végül aranyérmet szerző Monorral egy bajnokságban szerepeltünk, így ellenfélként többször is találkoztunk, ráadásul volt közülük néhány olyan labdarúgó, akikkel még a BLSZ-válogatottban szerepeltem együtt, ettől függetlenül még új nekem ez a társaság. Két hete amolyan csapatépítő jelleggel volt egy úgynevezett bulifoci Monoron, ott ismerkedtem velük igazán össze. Szimpatikusak voltak, s többen is mondták, örülnek, hogy átigazoltam hozzájuk.

– Mik a céljai a futballt illetően?

– Szeretnék idővel NB I-es játékos lenni és ez tényleg a minimumszint. Jó lenne bekerülni a válogatottba és akár a későbbiekben külföldi együtteshez igazolni.

– Nem nagy „falat” ez, elvégre eddig szinte csak a ¾ pályás bajnoki mérkőzéseken lépett pályára?

– Érzem magam annyira kitartónak és tehetségesnek, hogy NB I-es futballista váljék belőlem – és ez nem egoista duma...

(Írta: B. Nagy Zoltán)