Női labdarúgó VB
Tizenegyesek után Japán az aranyérmes
Japán nyerte meg a 2011-es, Németországban rendezett női labdarúgó-világbajnokságot, miután a frankfurti döntőben tizenegyesekkel legyőzte az Egyesült Államokat.
|
A japán játékosok a trófeával (Fotók: Reuters) |
A döntő előtti öt mérkőzésén csak négy gólt kapó Japán a tornán legtöbbször, tizenegyszer betaláló Egyesült Államokkal találkozott. Az ázsiai válogatott először játszott világbajnoki döntőt, az amerikaiak viszont már harmadszor, az első kettőt ráadásul megnyerték.
Hibátlan finálébeli mérlegük megőrzése felé jó úton indultak el, ugyanis sokkal veszélyesebben kezdtek, ám ezt az eredmény nem tükrözte.
Egymás után alakították ki a helyzeteiket – főleg a japán védelem jobb oldalát átjátszva –, többször kapufáig is eljutottak, de nem sikerült főlényüket gólra váltani.
A félidő végére változott a játék képe, az amerikai rohamok alábbhagytak, és ekkor már inkább Japánnak volt néhány ígéretes helyzete, azonban ezek is kimaradtak.
A szünet után ismét az Egyesült Államok volt az aktívabb és kezdeményezőbb, a csereként beállt Alex Morgan pedig négy perccel pályára lépését követően be is köszönhetett volna, ám a szerencse és a kapufa ezúttal is megmentette a japánokat. A másik oldalon a nagy helyzetben kilépő Ono Sinobut les címén tévesen megállító asszisztens borzolta a kedélyeket.
A 69. percben megtört a jég, Morgan révén az Egyesült Államok nagy nehezen csak megszerezte a vezetést. A 22 éves csatár Megan Rapinoe hosszú indításával lépett ki, megkerülte, majd lerázta a határozatlan védőt, és a hosszú alsó sarokba lőtt.
Úgy tűnt, ez elég is lesz csapatának a végső sikerhez, mivel Japán játékában nem volt benne a gól, ám a 81. percben mégis megszületett az egyenlítő találat. Ebben az amerikai védők főszerepet játszottak, ugyanis a közelről betaláló Mijama Aja elé az ő „összjátékuk" után került a labda.
A női labdarúgó-vb-döntők történetében így harmadszor is hosszabbításra került sor (1999-ben az Egyesült Államok tizenegyesekkel nyert, míg 2003-ban aranygól után a németek örülhettek).
Mint a rendes játékidő nagy részében, úgy a túlórában is a japán térfélen pattogott többet a labda, így kijelenthető, hogy az amerikaiak megérdemelten jutottak előnyhöz másodszor is: a 104. percben Abby Wambach a léc alá fejelt egy bal oldali beadás után, ezzel utolérte a góllövőlistát négy góllal vezető Martát (Brazília) és Szava Homarét (Japán). (A brazilok elleni negyeddöntőben a csapatát a 122. percben megmentő támadó nem mindig célzott ilyen pontosan.)
Japán azonban másodszor is visszakormányozta az elúszni látszó hajót, a 117. percben Szava egy bal oldali szöglet után remek mozdulattal juttatta a labdát Hope Solo kapujába.
A 121. percben az utolsó emberként szabálytalankodó Ivasimizu Azuszát még kiállította Bibiana Steinhaus (akit ezúttal nem simogattak meg kényes helyen, mint a Hertha–Aachen találkozón az előző szezonban), ám több gól már nem esett, jöhettek a tizenegyesek.
Ebben négy párig jutottak el a felek, az amerikaiak közül ugyanis hárman is hibáztak, a két védést bemutató Kaihori Ajumi egyszerűen megbabonázta őket. A japánok négy tizenegyesből hármat belőttek, így megnyerték első világbajnoki döntőjüket.
NŐI LABDARÚGÓ-VB
DÖNTŐ |
JAPÁN–EGYESÜLT ÁLLAMOK 2–2 (0–0, 1–1, 1–2) – tizenegyesekkel 3–1 |
Frankfurt, 48 817 néző Vezette: Steinhaus (német) |
JAPÁN: Kaihori – Kinga, Ivasimizu, Kumagai, Szamesima – Szakagucsi, Szava, Ono (Marujama, 66., Ivabucsi, 119.), Mijama – Ando (Nagaszato, 66.), Kavaszumi. Szövetségi kapitány: Szaszaki Norio |
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Solo – Krieger, Buehler, Rampone, Lepeilbet – Lloyd, Boxx, O'Reilly, Rapinoe (Heath, 114.) – Cheney (Morgan, a szünetben), Wambach. Szövetségi kapitány: Pia Sundhage |
Gólszerzők: Mijama (81.), Szava (117.), ill. Morgan (69.), Wambach (104.) |
Kiállítva: Ivasimizu (121.) |
A tizenegyest belőtte: Mijama, Szakagucsi, Kumagai, ill. Wambach |
A tizenegyest kihagyta: Nagaszato, ill. Boxx, Lloyd, Heath |
|
kapjááááááááák beeeeeeeee! rizsföldes matyik :D