Monor SE Női Labdarúgás hivatalos weboldala
Monor SE Női Labdarúgás hivatalos weboldala
Tartalom
Következő mérkőzés

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2011-05-24
 
Hírek
Hírek : BL Döntő

BL Döntő

Kassai Viktor vezeti a Bajnokok Ligája-döntőt


Csütörtökön érkezett az MLSZ-be az európai szövetség, az UEFA hivatalos értesítése, mely szerint Kassai Viktor vezeti a Bajnokok Ligája döntőjét május 28-án, a londoni a Wembley-ben. A 35 éves Kassai lesz a legfiatalabb játékvezető a BL-döntők történetében.

A BL-döntők 1992 óta íródó történetében a Barcelona-Manchester lesz az első, ahol alkalmazzák majd a hat játékvezetős rendszert.Kassai munkáját Erős Gábor és Ring György asszisztensek, Fábián Mihály és Bognár Tamás a két kapunál elhelyezkedő játékvezető segítők, Vad II István pedig mint tartalék játékvezető támogatja majd - közölte az MLSZ honlapja. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst (biztonsági tartalékot) jelölt Kispál Róbert személyében, így csütörtök reggel hét magyar játékvezető szállt fel a Londonba tartó gépre.
A szövetség oldala szerint "az elmúlt évi sikeres világbajnoki szereplés, valamint a nyártól zajló európai kupasorozatban és Eb-selejtezőkön elért szakmai értékelés alapján várható volt, hogy Kassai Viktor neve ott lesz valamelyik kupadöntőre aspirálók között."

A magyar bíró lesz a Bajnokok Ligája-döntők történetének legfiatalabb játékvezetője. Eddig az UEFA Játékvezető Bizottságának jelenlegi vezetője, Pierluigi Collina tartotta a csúcsot, aki 39 évesen fújt döntőt.Puhl Sándor személyében már vezetett döntőt magyar játékvezető, 1997-ben a Juventus-Dortmund meccset, ahol sárga lapot adott a Videoton jelenlegi edzőjének, Paulo Sousának.Kassai és Puhl előtt a magyarok közül Palotai Károly vezette a legfontosabb európai kupa döntőjét, méghozzá kétszer is: 1976-ban és 81-ben. Palotai az egyetlen, aki játékosként és játékvezetőként is részt vett a BEK-ben, ezen kívül mindhárom klasszius európai kupa döntőjét vezette: a BEK mellett 1975-ben UEFA-kupa-, 1979-ben KEK-döntőn fújt. A két időpont közt pedig 1978-ban az európai Szuperkupa-döntőn bíráskodott.

Csak a mezszámok érdeklik

Az UEFA a leghatározottabban tiltja, hogy a játékvezetők mérkőzés előtt nyilatkozzanak. Egy 2009-es interjúban az [origo] éppen arról kérdezte Kassait, milyen érzés Lionel Messivel egy pályán lenni, vagy a Manchester Unitednek BL-meccset vezetni? "A szurkolók ezt valószínűleg nagyon irigyelhetik, azonban én egyáltalán nem innen közelítem meg a játékvezetést" - felelte az abban az évben a világ 12. legjobb bírójának választott Kassai. "A mérkőzések alatt a játékosok mezén sosem a nevet nézem, hanem a számot. Természetesen büszke vagyok arra, hogy az utóbbi időben egyre inkább elitmérkőzéseken szerepelhetek, azonban nem az a legfontosabb, hogy melyik sztárjátékosnak vezethettem mérkőzést, bármennyire is jól cseng az illető neve." Kassait akkor arról is kérdeztük, hogy vajon eljuthat-e olyan magasságokba, mint Puhl Sándor. "Magyarként világbajnoki döntőt vezetni - megismételhetetlen teljesítmény" - mondta. "Az elmúlt évtizedekben Palotai Károly, Puhl Sándor és Vágner László nagyon magasra tették a lécet. Nem könnyű feladat elérni a magyar játékvezetők egykori sikereit, azonban éppen a korábbi legendák jelentenek nagy motivációt, hogy egyszer talán megközelíthetjük a sikereiket."
 

A vébén négy meccset vezetett

Az olimpia után a világbajnokság volt az újabb jelentős mérföldkő Kassai pályafutásában, Dél-Afrikában a Brazília-Észak-Korea és a Mexikó-Uruguay csoportmeccsek után előbb a Ghána-Egyesült Államok nyolcaddöntőben, majd a Spanyolország-Németország elődöntőben tevékenykedett közmegelégedésre. Kassait akkor is esélyesnek tartották a döntőre, amelyet végül az angol Howard Webb kapott meg. "Nagy dolog, hogy ide eljutottam, de azért ne higgyük, hogy innentől minden nagy torna döntőjében én leszek a játékvezető" - nyilatkozta akkor a világbajnokság legfiatalabb európai bírója, aki abban bízott, hogy a sikeres vb-szereplésük pozitív hozadéka az lesz, hogy a jövőben többen jelentkeznek majd Magyarországon játékvezetőnek.

A mostani BL-szezonban Kassai vezetett már meccset a Manchesternek, amikor Ferguson csapata 1-0-ra nyert a Valencia otthonában a csoportkör második fordulójában, akkor a magyar bíró egy sárga lappal lehozta a meccset. A 2010/2011-es kupasorozatban Kassai az Európa Ligában egy, a Bajnokok Ligájában öt meccset vezetett, többek között a tavalyi BL-döntős Inter és Bayern nyolcaddöntős párharcának első felvonásán - amelyet a bajorok nyertek 1-0-ra egy kései Gomez-góllal - is ő dirigált.

A Wembley-be kilátogató angol szurkolóknak sem lehet ismeretlen Kassai, aki tavaly szeptemberben a bolgárok elleni, 4-0-ra megnyert Eb-selejtezőn is közreműködött.

 

Kassai Viktor névjegye
Születési hely, idő: Tatabánya, 1975. szeptember 10.
Foglalkozása: kereskedelmi vezető 
Játékvezetői vizsga helye, ideje: Bicske, 1990. június 
Első mérkőzése partjelzőként: Szárliget-Óbarok, 1990. június 
Első mérkőzése játékvezetőként: Kecskéd-Vértessomló ifjúsági, 1991. október
Első felnőtt mérkőzése: Ászár-Császár, 1993. április 11.
Országos kerettagság kezdete: 1997. július
Első NB I-es mérkőzése: Zalaegerszeg-BVSC, 1999. március 20.
NB I-es mérkőzéseinek száma: 153
FIFA kerettagság kezdete: 2003. január 1.
Első nemzetközi mérkőzése: Plovdiv - Kelet-Szlovákia, UEFA Regions Cup, 2000. október 24.

Nemzetközi tornák:
2005: U19-es Európa-bajnokság, Észak-Írország
2007: U20-as világbajnokság, Kanada
2008: Európa-bajnokság, Ausztria és Svájc (tartalékként)
2008: olimpia, Peking, ő volt a döntő játékvezetője
2009: U17-es világbajnokság, Nigéria 
2010: világbajnokság, Dél-afrikai Köztársaság. A csoportkörben a Brazília-Koreai NDK és az Uruguay-Mexikó találkozókat, a nyolcaddöntőben a Ghána-Egyesült Államok, az elődöntőben a Spanyolország-Németország mérkőzést vezette

Forrás: origo.hu

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Következő Utánpótlás mérkőzés

 

 
Óra
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Linkek
 
Tartalom

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal